Kor-határtalanul Klubtalálkozó Szentesen Nyomtat

Kor-Határtalanul Klub találkozó Szentesen, főszerepben a csontritkulás
November 7-én hétfő délután már 4 óra körül kezdtek gyülekezni a hölgyek a szentesi Kor-határtalanul klubtalálkozón, ki gyalog, ki kerékpárral érkezett. Szentes már a harmincnegyedik város, ahova az elmúlt több mint három és fél év alatt eljutottunk „országjáró körutunkon”.
Bár ragyogó őszi nap volt, azért mindenkinek jólesett a finom forró tea, no meg a várakozás is kellemesebben és gyorsabban telt.
A szentesi Művelődési és Ifjúsági Ház munkatársai remek munkát végeztek, mire elérkezett a kezdés időpontja, a terem zsúfolásig megtelt. Elsősorban nők jöttek, de azért néhány férfi is kíváncsi volt, miről is szól ez a program. Több mint százan vettek részt a klubtalálkozón, ezt a tombolák sorszáma alapján tudjuk ilyen pontosan: gyümölcsteát és könyveket sorsoltunk ki a résztvevők között. De ne fussunk előre.

A beszélgetés résztvevői: dr. Szerb János belgyógyász, dr. Nagy György reumatológus, Pirityi Éva öltözködési és színtanácsadó, valamint jómagam. Életvezetési tanácsadónk, Kurdics Erika most igazoltan volt távol, ezért a beszélgetésben én képviseltem a pozitív gondolkodást, hiszen napjainkban nem egyszerű megőrizni optimizmusunkat.

A mintegy másfél órás beszélgetés során az volt a célom - mint minden más alkalommal is -, hogy a hallottak alapján a jelenlevők elgondolkozzanak, vajon mindent megtesznek-e hétköznapjaikban azért, hogy szellemileg és fizikailag is minél hosszabban egészségesek maradjanak. Hiszen köztudott, hogy egyre hosszabb ideig élünk, ami örvendetes tény. De nem mindegy, hogy ezt a meghosszabbodott életet aktívan, derűsen és egészségesen töltjük el, segítve a családunkat, gyermekeinket, unokáinkat vagy éppen ellenkezőleg, elesetten, szomorúan, másokra szorulva éljük le a hátralévő éveket.
Kor-Határtalanul Klub találkozó Szentesen, főszerepben a csontritkulás „Tudatosan élni!” – ezen a napon is ezt hangsúlyozta a beszélgetés valamennyi résztvevője.
Dr. Szerb János elsősorban a táplálkozásról, az elhízás veszélyeiről beszélt, nagyon közérthetően. A kerekasztal-beszélgetést követő kötetlen beszélgetésben többen visszajeleztek, nem gondolták volna, hogy hetven betegség vezethető vissza az elhízásra.
Dr. Nagy György témája elsősorban a csontritkulás volt, új terápiákkal, gyógymódokkal is megismertette a jelenlévőket. Többször külön is hangsúlyozta, milyen fontos az egészségmegőrzésben a megelőzés, valamint az, hogy rendszeresen járjunk szűrővizsgálatokra. A magyarországi adatok sajnos még mindig elég ijesztőek.
Pirityi Éva szerepe igazán a kerekasztal-beszélgetés végeztével kezdődött, hiszen a hölgyek rögtön körbekapták, mindenki tudni akarta, neki melyik szín áll a legjobban, mit viseljen egy „kor-határtalanul” korú nő, hogy vonzó legyen. Mindannyian jót mosolyogtunk, amikor láttuk, hogy még egy férfiember is nekibátorodott, mert őt is nagyon izgatta, milyen színeket érdemes viselnie.

Bízom benne, hogy mindenki feltöltődött ezen az estén, és a hazafelé vezető úton vendégeink elgondolkoztak azon, vajon valóban eleget tesznek-e testi és szellemi egészségükért.

Endrei Judit

 
Joomla SEF URLs by Artio