Ki vagyok én?

Mottó: Lao-ce: "Aki mást ismer, okos, aki magát ismeri, bölcs."

Elégedettség, boldogság, biztonság, kiegyensúlyozottság, siker...ki ne vágyna minderre, hogy ez az állapot ne csupán vágyainkban, a soha el nem érhető célok között szerepeljen. Elsősorban természetesen mi magunk tehetünk belső harmóniánk, lelki egyensúlyunk megteremtéséért. Ölbe tett kézzel ülve, megadva testünket, lelkünket a csalódottságnak, a kiábrándultságnak, az eredménytelenségnek - nem lehet jövőképe egyetlen felelősséggel gondolkodó embernek sem. Változtatni szeretnénk tehát, de hogyan?

Először is: ismerjük meg magunkat. A legtöbben most azt mondják, de hiszen én ismerem magam. Nos, mire elolvassák e sorokat, meglátjuk, ilyen határozottan válaszolnak-e.
Mit is jelent tulajdonképpen az önismeret? Azt az állítást már most érdemes elfogadnunk, hogy a személyiségünk egy folyamatosan változó "valami", a helyzettől, a szerepünktől, a korunktól (és még sok egyébtől) függ, éppen milyenek vagyunk. Gondoljunk csak önmagunkra kamaszkorunkban, a nagy szerelmek korszakában, a szülői szerep betöltése idején, munkahelyi tevékenységünk közben ... hány és hányféle "én"-t látunk. Az önmagunkról alkotott kép jórészt mások véleménye alapján alakul ki. De nagy baj, ha kizárólag a külvilág értékelése, véleménye miatt gondoljuk magunkat ilyennek vagy olyannak. Sok konfliktus, emberi tragédia származhat ebből. Az a természetes folyamat, ha tapasztalataink, tevékenységeink révén mind nagyobb szerepet kap a reális önismeret, az önkritika, az önértékelés. Ha nem vizsgáljuk tudatosan önmagunkat, soha nem jövünk rá, milyen gazdag is személyiségünk.
Kezdjük azzal, hogy a társas életünk egy-egy szeletét vizsgáljuk meg, azt, ahogyan viselkedünk. Elemezzük, miért viselkedünk így, milyen előzményei vannak érzéseinknek, hogyan és miért váltunk ilyenné. Azt nagyjából mindenki tudja, milyen a megjelenése (külső én-képe), magatartása, modora, stílusa, a másokra gyakorolt hatása. De a belső én-képet belülről lehet a legjobban megfigyelni.

Tudatosan, szinte "tudományos" precizitással elemezzünk egy adott helyzetet: mit mondtunk, mit éreztünk, hogyan cselekedtünk. Például egy munkahelyi krízisszituációban milyen gyorsan és megfontoltan reagáltunk a problémára, mennyire voltunk aktívak és kreatívak egy feladat megoldásában, milyen szavakkal csillapítottuk le és győztük meg az ügyfelet panaszának kezelése során, higgadtan vagy magunkból kikelve kértük számon beosztottunk rossz teljesítményét, volt-e bátorságunk főnökünk hibás döntéséről megalapozott és körültekintő szakmai véleményt mondani, elodáztunk-e egy fontos döntést, amikor önállóan kellett volna kiállni egy ügy mellett.
Végezzük el ugyanezt az elemzést családi szituációban is: megfelelő empátiával és higgadtsággal fogadtuk-e gyerekünk elfogadhatatlannak ítélt cselekedetét, magabiztosan és következetesen álltunk-e ki meggyőződésünk mellett egy vitában, képesek vagyunk-e pontos szavakkal is kifejezni pozitív vagy negatív érzéseinket.
Az a jó, ha reálisan megfogalmazott önképünk és "én-ideálunk" között nincs szakadék. Ha nem vagyunk képesek őszintén szembe nézni személyiségünkkel, az bizony önámítás, előbb-utóbb lelki zavarhoz vezet, rövid időn belül pedig az egészségünk rovására megy.

Az önismeret legfontosabb eredménye, hogy világossá válik, mit tudunk, melyek a legfőbb tulajdonságaink, mit érdemes magunkban fejleszteni, hogyan lehetünk olyanok, amilyenek szeretnénk lenni. Nem kevésbé fontos, hogy az önismeret elmélyülése egyre jobb emberismerővé tesz bennünket (gondoljunk csak a szerelmi csalódásra, amikor "kiderül" a másikról, nem is olyan, mint amilyennek mi "ismertük"). S végül a gyorsan változó világ is megköveteli tőlünk, hogy megértsük és alkalmazkodjunk hozzá, vagy befolyásoljuk - ez reális önismeret nélkül szinte lehetetlen. A 21. század szellemi és lelki megpróbáltatásai könnyen kiszolgáltatottá tesznek bennünket. Ha objektíven vizsgáljuk magunkat és környezetünket, aktívak, nyitottak és rugalmasak leszünk, képessé válunk kézben tartani, uralni saját életünket.

Sokféle önismereti gyakorlat, feladat létezik, ezek közül néhányat bemutatunk.
Először is 2 perc alatt vessük papírra személyiség jegyeinket, csak felsorolás legyen. Utána válasszuk ketté pozitív és negatív jellemzőkre. Vizsgáljuk meg, melyik oszlopunk "erőteljesebb". Legyünk bátrak, mutassuk meg egy bennünket leginkább ismerő személynek, aki mondja el véleményét. Azt is lehet, hogy partnerünk is ír rólunk listát, és a kettőt vetjük egybe. Semmiképpen ne sértőd-jünk meg egy-egy negatív jelzőn (sőt, kérjük meg ezek megfogalmazására), beszéljük meg, elemezzük közösen.

Készítsünk én-térképet. Szinte minden családban van videofelvétel valamilyen ünnepi alkalomról, nyaralásról... Jellemezzük önmagunkat: gesztusainkat, mimikánkat, mozgásunkat, hangunkat, testtartásunkat. Próbáljuk meg felidézni, mit miért tettünk. Ha újból forgathatnánk a filmet, mit tennénk másként. Tanulságos lehet ugyanezt hang nélkül is megnézni és elemezni.

A reális önismeret tehát segít bennünket abban, hogy fejlesszük a fontosnak tartott jellemvonásainkat, s kezelni tudjuk azokat, amelyekkel elégedetlenek vagyunk.
Legyünk tehát tisztában saját magunkkal, érzéseinkkel, gondolatainkkal, cselekedeteinkkel. Válaszoljunk most már őszintén: ki vagyok, honnan jöttem, merre tartok, kihez tartozom, és ki tartozik hozzám, mit és miért csinálok, mit akarok elérni és miért.