|
Adventi kalendárium |
|
|
Advent
Advent első vasárnapjával kezdődik a katolikus egyházi esztendő. A soron következő négy hét egyben a várakozás időszaka is, a lelki felkészülés ideje karácsonyra, Jézus születésére. Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „Adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. Az advent a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak egészen vízkeresztig, vagyis január 6-ig tart. Régebben egyes vidékeken „kisböjtnek” nevezték ezt az időszakot. Mint minden más egyházi ünnep, így az advent időpontja is változó minden évben. Az idén november 27-én kell meggyújtani az adventi koszorú első gyertyáját, majd ezt követően minden hét utolsó napján újabbat kell égetni egészen karácsony napjáig.
|
|
Bővebben...
|
|
Kor-határtalanul Klubtalálkozó Szentesen |
|
|
November 7-én hétfő délután már 4 óra körül kezdtek gyülekezni a hölgyek a szentesi Kor-határtalanul klubtalálkozón, ki gyalog, ki kerékpárral érkezett. Szentes már a harmincnegyedik város, ahova az elmúlt több mint három és fél év alatt eljutottunk „országjáró körutunkon”. Bár ragyogó őszi nap volt, azért mindenkinek jólesett a finom forró tea, no meg a várakozás is kellemesebben és gyorsabban telt. A szentesi Művelődési és Ifjúsági Ház munkatársai remek munkát végeztek, mire elérkezett a kezdés időpontja, a terem zsúfolásig megtelt. Elsősorban nők jöttek, de azért néhány férfi is kíváncsi volt, miről is szól ez a program. Több mint százan vettek részt a klubtalálkozón, ezt a tombolák sorszáma alapján tudjuk ilyen pontosan: gyümölcsteát és könyveket sorsoltunk ki a résztvevők között. De ne fussunk előre.
|
|
Bővebben...
|
|
Kor-Határtalanul 2011 őszi-téli programok - csontritkulás |
|
|
|
2011 őszén folytatódik a Kor-határtalanul kerekasztal-beszélgetés sorozat.
Fő témánk a csontritkulás, ami egyre többeket érint és érdekel.
Továbbra is foglalkozunk az étkezés és a mozgás egészséget megőrző szerepével, segítséget nyújtunk a korra jellemző személyiség – változás tudatos kezeléséhez, a lelki karbantartás módszereihez. Új életvezetési stratégiákat mutatunk be. Nem maradhat el a szín és öltözködési tanácsadás sem, mintákat adunk a külső-belső harmónia megteremtéséhez, a lehetőségek tárházának bemutatásával. Szeretettel várunk minden érdeklődőt: November 7. 17 óra Szentes Szentes Művelődési Központ November 12. 17 óra Sopron Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ November 15. 16 óra Gyöngyös Károly Róbert Főiskola Könyvtár |
|
|
|
Kedves Olvasók!
Örömmel adjuk hírül, hogy megalakult KOR-HATÁRTALANUL közhasznú egyesületünk! Amikor 2008 tavaszán elindítottuk ügyünket, biztosak voltunk benne, hogy sokakat érdekelni fog a középkorúakat érintő, nekik szóló programsorozat. Magunk sem gondoltuk, hogy a több mint harminc kerekasztal-beszélgetés, a személyes találkozások, a három konferencia, valamint az elindított honlap ilyen sok embert megmozgat. Ezért gondoltuk azt, hogy érdemes lenne egyesületi formában folytatni a tevékenységünket.
Egyesületünk célja alapvetően megegyezik az eddigiekkel: vállaljuk, hogy segítjük, támogatjuk, információkat és szolgáltatást nyújtunk elsősorban a középkorúak és „azon túliak" számára. Az egész ország területéről várjuk mindazok jelentkezését, akik csatlakozni szeretnének az egyesülethez. Májusban a honlapon elolvashatják az Alapító okiratot, valamint, hogy milyen módon csatlakozhatnak az egyesülethez.
Hasonló szellemben szeretnénk folytatni a megkezdett munkát: változatlanul szervezünk kerekasztal-beszélgetéseket az egész országban. Jó hír, hogy a helyi közösségeknek lehetőségük van a különböző pályázati forrásokból finanszírozni az egyesületünk szakembereinek meghívását.
|
|
Bővebben...
|
|
|